Részletek

Újabb sikeres projektet adtunk át 2016-ban. Telefonon keresztül megkeresett bennünket egy pozsonyi ügyfél, aki teraszának fedésére, árnyékolására forgatható lamellás alumínium pergolát keresett. Aznap árajánlatot küldtünk az ügyfélnek. Már másnap érdeklődött és technikai konzultációt kért helyszíni egyeztetéssel. A következő napokban felmérést végeztünk és tisztáztuk a a pergola sikeres telepítésének összes feltételét. A felmérés eredménye egy 2 db-ból álló csatolt pergola volt, amelynek csak elöl vannak alumínium oszlopai. Hátul a pergolát a ház falához rögzítetüék, ahol el kellett távolítani egy burkolati réteget, hogy megakadályozzák a víz teraszra áramlását. Az ügyfél kívánsága az volt, hogy a pergolák antracit színűek legyenek, beleértve a léceket is. Ez a megoldás nem a legalkalmasabb, mert az antracit lamellák vonzzák a napfényt és jobban felmelegednek. Az ügyféllel folytatott rövid megbeszélés után arra a következtetésre jutottunk, hogy a lécek szürke árnyalatúak lesznek, amelyek nem melegednek fel. Az esővíz elvezetése mindig a motor oldalára lejt, és az alumínium oszlopba integrált lefolyócsatornán keresztül távozi a teraszról. A billenő pergolákat egy lineáris elektromos meghajtású ELERO vezérli, amely rejtve van a pergolák konstrukciójába. A kényelmes vezérlést egy hordozható távirányító biztosítja. A billenő pergolák teljesen karbantartásmentes és egyedülálló megoldást jelentenek. Ha átfogó védelmet keres a nap, az eső, de a hó ellen is, akkor a PLACEO pergola az Ön számára megfelelő.

Lépjen kapcsolatba velünk

Ügyfélkapcsolat

Kérjük töltse ki a jobboldali ürlapot, hogy kapcsolatba léphessünk Önnel.

Infóvonal

+36 30 257 1700

E-mail

info@alupergola.hu
ÉRTÉKESÍTÉSI PONT
Mondja el véleményét a Facebookon vagy a Google-on. Segítsünk másoknak is a választásban!
Szeretnénk megkönnyíteni Önnek a böngészést weboldalunkon, és csak azt mutatni, ami valóban érdekli. Egyetért? :)

Ehhez szükségünk van a hozzájárulására a sütik, azaz olyan kisméretű fájlok feldolgozásához, amelyeket az Ön böngészőjében tárolunk, és amelyek segítséget nyújtanak ahhoz, hogy kevesebbet kelljen kattintgatnia, gyorsan megtalálja mindazt, amit a weboldalunkon keres, valamint hogy csak igazán releváns szolgáltatásokkal és termékekkel kapcsolatos hirdetéseket jelenítsünk meg Önnek. A sütifájlok feldolgozásáról ITT olvashat bővebben.

Beállítások szerkesztése Egyetértek
Hogy biztonságosan böngészhesse weboldalunkat, és mindig megtalálja a releváns tartalmat

Weboldalunk megfelelő működéséhez szükséges sütik, beleértve az informatikai biztonságot garantáló sütiket is. Ide tartoznak az Ön beállításainak tárolásához, illetve a kommunikációhoz szükséges sütik (load balancing cookies).

Ezek a weboldalunk forgalmának mérésére és elemzésére (például a látogatók vagy a megtekintett oldalak száma) használt sütik hozzájárulnak weboldalunk teljesítményének javításához. Hozzájárulásának köszönhetően értékes adatokat tudunk gyűjteni és megfelelően tudjuk elemezni azt, hogy hogyan böngészi az oldalunkat, és mi érdekli Önt. Ily módon képesek vagyunk folyamatosan javítani weboldalunkat, illetve biztosítani annak tökéletes működését, és Ön kényelmesen böngészheti kínálatunkat.

Az ilyen típusú sütiket harmadik felek weboldalain, például közösségi hálózatokon megjelenített hirdetésekhez használjuk. Ezek a sütik lehetővé teszik, hogy a reklámokat (például a weboldalunkon megtekintett termékek alapján) az Ön tényleges érdeklődéséhez igazítsuk. Ha kikapcsolja ezeket a fájlokat, böngészés közben továbbra is megjelennek majd a hirdetések, ám azok nem lesznek relevánsak az Ön számára.

Zárja be a
× Termék keresése